2009. április 15., szerda

Először is egy örömhír, ma Németországban megszületett Edina unokahúgom Zsófi (Sofi) nevű kislánya. Mama és a kisbaba is jól vannak!

Tegnap a belgyógyászomnál ma pedig a sebészemnél voltam kontrollvizsgálaton. Jövő héten megyek urológushoz és onkológushoz. Hirtelen több kezelőorvos fajta akivel dolgom lenne nem jut eszembe, (fogorvost kivéve, de az ráér most) de ez is elég.  Jó viszont, hogy mindegyik (az urológussal még nem találkoztam) nagyon empatikus, barátságos és ami a legfontosabb, tapasztalt szakember. Lázam elmúlt, mint már írtam, ebből kifolyólag a közérzetem is sokkal jobb, de azért elég gyenge vagyok. A sebész egy kicsit megnyugtatott, hogy senki nem várja el még tőlem, hogy felettébb ugráljak. Enyhe hőemelkedés (37,1-37,2 celsius) azért még van minden délután. A sebem szépen gyógyul, remélhetőleg a második műtét idejét is hamarosan ki lehet tűzni. 

Ma a 37. zsoltáron keresztül szólt Isten hozzám. Javaslom az egész zsoltár elolvasását, itt most csak az utolsó igeversekből a 39-40-ből emelnék ki: 
"Az igazak segítséget kapnak az Úrtól, erőt a szükség idején. Megsegíti az Úr, megmenti őket, ...megszabadítja őket, mert hozzá menekülnek." 


First of all, a happy news. Today, my brother's daughter has given birth to a healthy girl called Sofi. Both, Mama and baby are doing well. 

Yesterday I had visited my phyisican today I visited my surgeon. Next week I'll have an appointment with an urologist and with my oncologist. Currently no more specialists come to my mind I would need to keep contact with. (Except the dentist, but that is not a priority now.) Good thing is that all of them are very nice professionals with lots of emphaty. My fever has gone, as I already mentioned earlier in the blog, however I am still rather weak. My surgeon has made me less nervous about my overall weakness saying that nobody expects me yet to jump up and down. I still have slight fever (37,1-37,2 celsius) every afternoon. My cut is recovering slowly but well so I hope the date of the second surgery can be set soon. 

Today God has sent me his message via Psalms 37th. I suggest reading the entire Psalm in its entirity however now I am highlighting the last 2 verses:
"But the Lord delivers the godly; he protects them in times of trouble. The Lord helps them and rescues them; ... for they seek his protection."

Nincsenek megjegyzések: